2011. szeptember 22., csütörtök

Mindszent Havi mulatság, 2011. október 8-9. Bodrogkeresztúr



Egy remek programra szeretnélek invitálni Titeket, igazi gasztroélménynek ígérkezik :) Bemutatkozik többek közt a Tokaji Borecet Manufaktúra és sok-sok finomabbnál finomabb étel is ital kóstolásával tölthetitek a hétvégét továbbá a színes programválasztékot is érdemes megnézni.


Egy kis kedvcsináló:


Immár második alkalommal rendezik meg Bodrogkeresztúrban 2011. október 8-9-én a Mindszent Havi Mulatság, melyen a helyi érdekeltségű kézművesek látják vendégül, és ismertetik meg az érdeklődőkkel a települést. Bodrogkeresztúr sokkal több attól, amit a sietős átutazó lát:  a bronzkor óta lakott falunkban él szobrász, fotóművész, kézművesek és természetesen elhivatott borászok.
Közvetlenül a település mellett folyik a kíválóan hajózható Bodrog, a természetvedelmi területnek számító ártéren pedig sok vizimadár lelte meg élőhelyét.
A kiváló borok - helyi ételek, kézművesek – szüret és aszúszedés, sétahajózás a Bodrogon idegenvezetéssel, kiállítások, egész napos programok, népi játékok, madárles, gyerekfoglalkozások várják az idelátogatót.

Délután Szarka Gyula (Ghymes) “Bor és lányka” című koncertje, este Táncház, ameddig a jó kedv tart!

Kóstoltat: Bott Pince,  Füleky, Dereszla,  Patricius, Puklus, Tokaj Nobilis, Breitehbach, Bodrog Borműhely,

Bemutatkozik a Borecet Manufaktúra és a Pántlikás Biokertészet is.

Belépőjegy: 2.000 Ft/fő (elővételben 1.500 Ft/fő) - az ár tartalmazza a programokon való részvételt, és pincészetenként egy bor megkóstolását.
14 éven aluli gyermekeknek ingyenes a részvétel.

 Részletes programok www.tokajfestival.hu oldalon.

2011. szeptember 21., szerda

Gyömbéres kalács

Jöjjön egyből a recept, ami nagyon gyorsan összeállítható és megsüthető:

Gyömbéres kalács

10 dkg margarin
2 tojás
2,5 dl cukor
1,5 dl tejföl
1,5 tk. gyömbér
1 tk. őrölt szegfűszeg
2 tk. fahéj
0,5 tk. szerecsendió
3 dl liszt
2 tk. sütőpor

A cukrot fehéredésig keverjük a tojásokkal, a margarint megolvasztjuk, miután kicsit meghűlt hozzákeverjük a tojásos cukorhoz. Majd a többi hozzávalóval egyszerűen keverjük jól össze.
Kivajazott, lisztezett formában sütjük 180 C-on kb. 45-50 percig.


2011. szeptember 16., péntek

Sportszelet

Sajnos mostanában nincs időm új ételeket, süteményeket készíteni, legtöbbször a jól bevált hagyományos receptek kerülnek elő. Mit nem adnék érte, ha lenne lehetőségem eme szenvedélyemből megélni, de sajnos a napi robot engem sem kerül el, így nem tudom milyen gyakran tudom írni a blogomat, de nem adom fel és igyekszem frissíteni az oldalt időről időre.
Azért most hoztam egy régi receptet. A neten is megtalálható több helyen, szerintem nagyon sokan ismeritek, de lehet valaki még nem próbálta és most kedvet kap hozzá, mert kb. 15 perc alatt elkészíthető és még sütni sem kell.

50 dkg háztartási keksz, darálva
4 ek kakaópor
2 dl tej
25 dkg cukor
minimum!!! 0,5 dl rum, szerintem jóval többet is elbír, ha gyerkőcök nem esznek belőle, ha igen, akkor használjunk aromát
25 dkg margarin
1 tábla étcsoki
1 ek. étolaj

A darált kekszet összekeverjük a kakaóporral. A tejet, a cukrot és a margarint olvadásig melegítjük, majd hozzákeverjük a kekszhez, hozzáadjuk a rumot és jól eldolgozzuk. Egy tepsibe simítjuk. Betesszük a hűtőbe, közben elkészítjük a csokimázat.
A csokimázhoz 1 ek. olajat és a csokit megolvasztjuk gőz fölött, majd rásimítjuk a kekszes masszára.
Visszatesszük a hűtőbe, amíg a csoki megszilárdul.
Tényleg kb. 15 perc és egy nagyon finom süteményt készítettünk, biztos a siker és elrontani sem lehet.