2011. augusztus 12., péntek

Programajánló, kiskert és a barackos túrós lepény

Először is a programok:


Most vasárnap lesz:



Jó kis program az egész családnak, érdemes kilátogatni, ha valaki  a közelben lakik.

A második program, amit szeretnék a figyelmetekbe ajánlani:


XXII. Pezsgő- és Borfesztivál





Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület önkormányzata 2011. szeptember 3–4-én, 22. alkalommal rendezi meg a fesztivált.
2011-ben is minden korosztályhoz szól ez a rendezvény: lesznek népzenei és világzenei koncertek, kiállítások, gyermekprogramok, játszóházak, hagyományos kézművesvásár, gasztronómiai bemutatók.
A rendezvény központi helyszíne a budafoki Oroszlános udvar és a Savoyai Jenő tér lesz. Szeptember 3-án 10 órakor, a Savoyai Jenő téren megnyitóünnepséggel kezdődik a fesztivál. Ennek keretében, a kerületi egyházak közreműködésével lesz szőlőáldás, majd ünnepi felvonulás. Utóbbi résztvevői a bor- és pezsgőrendek, zenészek, néptáncosok, mazsorettek és természetesen a szőlőkoszorús kocsi.
Sokéves hagyomány a borlovagrendi és a pezsgőrendi avatás, amely nélkül ez a fesztivál nem képzelhető el. 2011-ben Berecz András mesemondó kerül be a pezsgőrendi tagok közé, ha megoldja a furfangos feladatokat.
Az Oroszlános udvarban szombaton déltől kezdődnek a programok: kinyitnak a kitelepült kerületi borászok, a nagyszínpadon bábszínház, majd autentikus görög zene és táncház várja a vendégeket. Estére megérkezik a Kerekes Band, valamint a Maszkura és a Tücsökraj.
A nagyszínpad programjait a szombati napon a Savoyai Jenő téren egy kisszínpad egészíti ki. Itt lép fel többek között a Vivat Bacchus, a gyermekeket a Babtársulat mesejátéka várja. Vendégünk lesz a tinik bálványa, Puskás Peti és a tehetséges Szabó Ádám harmonikázik.
Vasárnap délelőtt is a gyermekes családoknak kedvezünk, hiszen az Apacuka és a népszerű Alma Együttes is vendégünk lesz.
Vasárnap is lesz táncház, melyet Nikola Parov és Herczku Ágnes koncertje előz meg. Délután érkezik a Cimbaliband vidám csapata, majd Berecz András sajátos humorával szórakoztatja a közönséget. A vasárnapi program méltó befejezéseként a Budapest Bár ad koncertet.
A Szőlőskert Gyermeksátor évek óta sikerrel szervezi programjait, kicsik és nagyok örömére egyaránt.
A központi programokkal párhuzamosan tartanak nyitva a pincészetek, amelyeket gyalogosan vagy omnibusszal lehet megközelíteni. A népszerű pinceséták mellett zenés programokkal és kitűnő borokkal készülnek a kerületi borászok. Ahol bor van, ott elkél a borkorcsolya is. Illatos sajtok csábítanak, a lacikonyha különleges étkeket kínál, de aki a kenyérlángosra vagy éppen a kürtős kalácsra éhezne rá, az sem fog csalódni.
A rendezvény célja, hogy a kulturált borfogyasztás mellett igényes programok kerüljenek a közönség elé, a kézművesvásár minőségi termékeket kínáljon, és mindenki megtalálja a számára megfelelő szórakozást. A rendezvény ingyenes, de a kóstoláshoz üvegpoharat és italjegyet kell vásárolni.
Testvérvárosaink is képviseltetik magukat a borünnepen. Ebben az évben Barótról, Várnából és Kristianstadból érkeznek a szívesen látott vendégek, hogy aztán magukkal vigyék Budafok-Tétény jó hírét.
A XXII. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál remek hangulatot ígér. Reméljük, az időjárás is kedvező lesz, de ettől függetlenül biztosan érdemes lesz kilátogatni a fesztiválra szeptember első hétvégéjén!
Múlt évben kilátogattunk és nagyon jól éreztük magunkat, bátran ajánlom a programot, igazán tartalmas kikapcsolódási lehetőség az egész családnak. 

A kiskertemből is szeretnék nektek egy pici részletet mutatni, idén először terem szépen a fügefám és a kivi is hatalmasat nőtt, rengeteg gyümölcs van rajta, még nem tudom mi fog készülni belőlük, de még van pár hét, hogy kigondoljam :)




Ismét folytatom azt a "hagyományt" talán túlzás hagyománynak hívni, mert kb 1-2x vettem rá magamat, hogy újságból válasszak ki receptet és el is készítsem. Most viszont ismét találtam egy receptet, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, így gyorsan el is készítettem és állíthatom, hogy 5 csillagos nyári csemege, muszáj kipróbálni!!! ;)

A kiskegyed konyhája extra 2011/1-es számában találtam a 29. oldalon
Tényleg csak pici változtatásokat hajtottam végre az eredeti recepten, viszont ide már ezt a változatot írom le, az eredetit megtaláljátok az újságban

Hozzávalók a tésztához:

30 dkg hideg margarin
40 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 tojás

Ez tényleg egy remek alaprecept, már más sütinél is használtam

Töltelékhez:

2 tojás
20 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
vaníliaaroma ízlés szerint
50 dkg túró
60 dkg őszibarack (lehet konzerv is)

A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a hideg margarinnal. Hozzáadjuk a cukrot és a tojást, majd jól eldolgozzuk és letakarva 30-60 percig a hűtőbe tesszük. 

A töltelékhez a tojások sárgáját elkeverjük a porcukorral, mivel itt emeltem a cukor adagon, így egy sűrű masszát kapunk, kevésbé habosat, de nem kell megijedni, így pont jó. Hozzákeverjük a citromhéjat és a vanília aromát, majd az áttört túrót, amit én krumplinyomó segítségével szoktam áttörni. Jól összekeverjük a masszát és végül hozzáadjuk a keményre felvert tojásfehérjéket.

A tésztát egy kivajazott, lisztezett tepsibe nyomkodjuk, nem bajlódtam a nyújtással, mivel kicsit ragacsos tészta sokkal könnyebb kézzel belenyomkodni a tepsibe, nem tudom Ti, hogy vagytok vele én ezt a megoldást sokkal jobban szeretem, mint nyújtani a tésztát, persze ez csak a kicsit ragacsosabb tésztáknál lehet megoldás, de tényleg egy csomó időt megtakarítunk vele. 180 C-ra előmelegített sütőbe tesszük 5! percre. Majd kivesszük hűlni.
Pár perc után egyenletesen rákenjük a túrós krémet és rárakosgatjuk a vékony szeletekre vágott őszibarackot.
Jegyzem meg szerintem sárgabarackkal, meggyel, szilvával is biztos nagyon finom lehet.

Már csak annyi dolgunk maradt, hogy 30 percig visszategyük a sütőbe. Amint kicsit meghűlt gyönyörűen szeletelhető lesz. 








1 megjegyzés:

trollanyu írta...

A növényeid gyönyörűek, a süti pedig nagyon csábító:)