2012. április 25., szerda

Apátkúti-völgy, Visegrád

A mai napunk úgy alakult, hogy volt egy betervezett megbeszélésre időpontunk, de még volt másfél óránk, amit előtte el kellett ütni valahogy.
Gondoltam egy nagyot -úgy ahogy voltunk szépen felöltözve, magassarkú, csini ruha, életem párja öltönyben, még mondhatni a gyerkőc volt  legjobban öltözve farmer és sportcipő- kiránduljunk egy kicsit, mivel nagyon szeretünk új, még általunk ismeretlen kirándulóhelyeket felfedezni, így kötöttünk ki az Apátkúti-völgyben Visegrádon(Budapesttől mindössze 45km), mivel ez mondhatni elég közel esett a megbeszélés helyszínéhez. Bár fél óra után már éreztem, hogy holnapra izomlázam lesz, de azért folytattuk az utat.
Szóval el tudjátok képzelni ahogy magassarkúban túrázom, enyhe kifejezés a vicces látvány...... mindettől elvonatkoztatva nagyon érdekes volt, köves rész váltotta a csúszós-mohás részeket az enyhén szintén csúszós fahidakkal, szóval ez biztos egy élmény marad, de nem csak ezért, hanem mert tényleg csilingelő madárcsicsergés, csörgedező patak mellett a harapni való levegőn sétálgattunk, az idő is gyorsan elröppent, mi pedig ismét felfedeztünk egy csodálatos helyet.
Az út hol a patak egyik, hol másik oldalán kanyarog, nem mindig egyszerű átkelni rajta.
A túra egészen Pilisszentlászlóig tarthat, ami kb. 10 km, persze mi ennél most jóval rövidebb távot tettünk meg.
Nem árt, ha viszünk jó kis bográcsozós kellékeket, vagy szalonnát is sütögethetünk, mert az út során több tűzrakóhelyet is találunk. Az egyik ilyen hely, a Telgárthy-rét, a kisebbek fajátékokkal játszhatnak, a felnőtteknek pedig itt érdemes elkészíteni az ebédet, amíg a kicsik játszanak.
Ajánlom, hogy vigyetek palackokat, mert a Kaán Károly-forrásnál kiváló vízzel olthatjuk szomjunkat.
Az ördögmalom-vízesés is igazi természeti csoda a víz által kivájt andezittufa medrek gyönyörűek.
A séta végén Visegrádnál, megcsodálhatunk még kisebb csobogókat és egy mesterséges horgásztó is kialakításra került, ha jól láttam a ponty 4 kg-ig 840 Ft/kg, de a horgászat engedélyhez kötött, előtte érdemes érdeklődni  a lehetőségekről.
Sajnos a képek csak mobillal készültek, ezért nem a legjobbak, de valóban megéri felkeresni a völgyet, mert remek túraútvonal és gyerekekkel is végigjárhatjuk az utat, valamint autóval is igen jól megközelíthető aszfaltút vezet a rétig.
                                         
                            Kezeket fel, aki rajtam kívül ilyen cipőben 
                                                 túrázik! :)