2012. június 23., szombat

Last minute programajánló és Díj

Erre a hétvégére ajánlom ezt a remek rendezvényt, kisgyermekes családoknak ideális, szinte az egész napot kellemesen, játszva és szórakozva tölthetjük a csemeténkkel, a Gyerek Szigeten
Igazán színes programokkal várják a kicsiket és a nagyokat. Kalandpályák, ügyességi játékok, ráadásul így az utolsó hétvégén  a Vadnyugat a Nagyrétre költözik! Lovak és lovasok, táncszínház, Kaláka és megszámlálhatatlan program.


Mi múlt hétvégén voltunk kint, és nagyon jól éreztük magunkat, a pöttyös rudi készítése só-liszt gyurmából nagyon 5letes volt,   a gyerekek olyan örömmel készítették a rudit, hogy öröm volt nézni. Kipróbáltuk a pöttyös kalandhajót, ez is sikert aratott, az én 7 évesemnek tetszett még a kisautó vezetés, ahol egy rövidke kresz oktatás után egy segítővel végighaladt egy kialakított pályán, ahol a fényjelző készüléknél meg kellett állni, kanyarodtak és parkoltak. Volt ugyanez biciklivel is. Ezen kívül még tényleg számtalan lehetőség volt, arra, hogy a gyerekek ne unatkozzanak és apró meglepetésekkel is gazdagabbak lettek egy-egy sikeres akadálypálya teljesítése után.  A nap végén a csúszdákat sem szabad kihagyni!!! :)

Ma este 6 óráig és holnap 10-18-ig még nyitva a Sziget!!! 

Egy kis beszámoló képekben, sajnos keveset kattogtattuk a gépet(pedig nem ez a jellemző), ebből is látszik, hogy élmény volt még a felnőtteknek is:














Egy nagyon kedves díjat is kaptam A pásztortűz blog írójától, PO-tól

Nagyon szépen köszönöm, hogy gondolt a blogomra :)

Íme a díj:


Nincsenek megjegyzések: