2012. október 22., hétfő

DIY-salátástál és halloween dísz

Lassan ismét itt a halloween, újból lehet ötletelni, tököt faragni, a lakást kidekorálni és a barátokat, ismerősöket kicsit riogatni.
Talán itthon még nincsen akkora  hagyománya/talán nem is lesz/, de egyre több helyen árulnak kimondottan faragni való tököt, de dekorációkat is egyre több helyen látni, persze nem olyan mértékben, mint mondjuk az USA-ban ahol tömött polcokon sorakoznak a kiegészítők, dekorációk és jelmezek.

Idén úgy döntöttem nem faragok nagy tököt, inkább több kisebbet, amit többféle módon fel tudok használni.
Ilyen ez a  2in1 DIY tök is, vagyis salátástál és később halloween dekorációként is megállja a helyét.

Szükséges 1 kisebb sütőtök, ami nem borul fel és formás.
Igény szerinti saláta és paradicsomszósz,  ez utóbbi csak a hatás kedvéért.

A tök tetejét levágjuk, majd a belsejét eltávolítjuk, a magokból és a szálakból lesz a már bocsánat  hányás imitációnk, ezért tegyük félre.

Megtöltjük a tetszőleges salátával és ráöntjük a paradicsomszószt, a kivájt szájrésznél eligazgatjuk az előzőleg félretett magokat és szálakat.

Amikor elfogyott a saláta mehet is ki dísznek a fűszernövényes ládába vagy a kertbe, de pár napot a lakásban is biztosan kibír, érdemes vazelinnal is átkenni mielőtt kitesszük, tovább ellenáll az időjárásnak.









Még több 5let és olvasnivaló az elmúlt évek írásaiból

Halloween party ital, egészéges verzió
egészséges halloween party falatok
Cserepekből halloween dekoráció
töklámpás
töklámpás
töklámpás
Képeslapok halloweenre
5letek halloweenre
Sablonok
Kedvencek Martha Stewart-tól
halloween a számítógépünkre
Omlós tökös






Nincsenek megjegyzések: