2012. március 10., szombat

Csirkecomb puszta módra

Újra itt vagyok, jelentem kibírtuk az egyhetes kórházi tartózkodást. Köszönöm szépen a sok aggódást és jókívánságot, amit írtatok itt is és e-mail-ben is, igazából semmi olyat nem tudtunk meg, amit eddig is ne tudtunk volna, szerencsére nem súlyos, lesz tennivalónk, na de erről ennyit :)
 Jöjjön egy kicsit vidámabb téma, vagyis egy recept. Nagyon egyszerű elkészíteni és biztos siker, sőt itt a tavasz lassan előkerülnek a grillsütők is.

Csirkecomb /4-6 db/
olíva
só, bors, cukor, paprikakrém
lilahagyma, vöröshagyma, fokhagyma
koriander, kardamom
1 kis ág rozmaring
bacon
fűszervaj (ez el is hagyható)

Az olajhoz hozzáadunk cukrot, sót, borsot, paprikakrémet, koriandert és kardamom-ot, elég, ha ezt érzéssel mérjük nem kell külön méricskélni, picit ízleljük meg és kb. annyi pácot készítsünk, ami ellepi a csirkecombokat. 1-2 éjszakára tegyük a hűtőbe.
Helyezzük tepsibe a combokat, majd adjuk hozzá a feldarabolt hagymákat, a rozmaringágat és  takarjuk be őket baconnel, én még rádobtam a maradék fűszervajat és már ment is a sütőbe.
180 C-on puhulásig sütjük alufóliával letakarva(1-1,5óra), majd 200 C-on kb. még 10 percig, ekkor már fólia nélkül.
Ez a pác igazán alkalmas grillezéshez is akár szabadban, akár a sütőben, ha van grill funkciónk, de simán megsütve is fantasztikus.
Sült krumplival és kefíres babsalátával tálaltam, a sali receptje jön holnap.



2 megjegyzés:

trollanyu írta...

Örülök, hogy már otthon vagytok, kórházban lenni nem túl vidám dolog. A csirkéd valami szuper látvány és el tudom képzelni, hogy milyen illata volt, nagyon tetszik:)

Gabriella írta...

Hűűű, ez mennyei! :)