2010. szeptember 12., vasárnap

Szabolcsi káposzta /nyári töltött káposzta/

k Ez a recept már generációk óta változatlanul készül a családunkban, nem is szeretném túlragozni:
Egyszerűen csak ennyi: Isteni!!!

Hozzávalók:

2 fej édes káposzta /1 kisebb fej + 1,5 kg-os  /
2 kisebb konzerv paradicsom sűrítmény
olaj
só, bors, cukor

Töltelékhez
60 dkg darált sertéshús
só, bors
1 fél vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2,5 dl rizs
1,5 ek. zsír

Rántás:
liszt, olaj, pirospaprika, víz

Vizet forralunk, sóval, olajjal, annyit, hogy a káposztákat bele tudjuk tenni a lábasba. Amikor forr a víz beletesszük a káposztákat, a kisebb fejet annyi időre, hogy a leveleket le tudjuk szedni, a nagyobbat csak éppen beletesszük, hogy picit átforrázzuk.
A töltelékhez a húst, a kétféle áttört hagymát, a rizst, a zsírt jól összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk.
A tölteléket a kisebb káposztáról leszedett levelekbe göngyöljük.
A nagyobb káposztát csíkokra vágjuk.
Egy nagy edény aljára tesszük a csíkokra vágott káposzta felét, majd a töltött batyukat és ismét a maradék csíkokra vágott káposztát. A forrázóvizet ráöntjük a káposztára,  pont annyit, hogy ellepje /ha szükséges főzés közben pótoljuk a vizet/. Felforraljuk, hozzáöntjük a kevés vízzel elkevert paradicsompürét,  megsózzuk és mérsékelt hőmérsékleten puhára főzzük.
Elkészítjük a rántást, olajon a lisztet enyhén megpirítjuk, pirospaprikával meghintjük, vízzel felengedjük és a káposztára öntjük. Sózzuk és ízlés szerint cukorral ízesítjük az ételt, még 15 percig főzzük.

















































3 megjegyzés:

Ildy írta...

Biztos fincsi! Nincs is jobb egy régi, családi eledelnél.

Könyvlelő Kritta írta...

Már a dédnagyanyám (szakácsnő volt) is szinte teljesen így készítette(igaz olajat nem igazán használt, meg konzerv paradicsom helyett is házival készítette, de a mai kor ennyit megenged :) ), hogy ő hol tanulta az rejtély... kiadós adag lesz belőle, másnapra is bőven jut elvinni a taposómalomba :)

Bianka írta...

Istenien néz ki